Nincs semmi a kosaradban.
Gary Chapman nevéről hallottál már? Nem? Ő volt az a pszichológus, aki megfigyelte, hogy a másik iránti szeretetünket ötféle módon tudjuk kifejezni. Ezeket szeretetnyelvnek nevezte el, és állítása szerint úgy tanuljuk meg őket, mint ahogy az anyanyelvünket sajátítjuk el. Vannak olyan emberek, akiknek nagyon könnyű szóban kifejezni a másik iránt érzet szeretetet, viszont akadnak olyanok is, akiknek ez nehezen megy, inkább tettekkel mutatják ki, mennyire szeretik párjukat. A továbbiakban egyesével bemutatjuk az öt szeretetnyelvet. Melyiket használod te a leginkább? Melyik az, amelyik a számodra a legjobban megmutatja, mennyire szeret téged a párod?
Előfordul, hogy a pár két tagja nem ugyanazokat a szeretetnyelveket beszélik, mert máshogy nevelték őket. Ilyenkor van az, hogy a kifejezés nem ér célba. Ezért fontos a kommunikáció, hogy ezeket meg tudjátok beszélni.
1. Elismerő szavak
Ki ne szeretné, hogyha elismernék, megbecsülnék. Itt nem arra gondolunk, hogy hízelgéssel harcoljuk ki párunk szeretetét. Kérj párodtól valami olyan szívességet, amit megköszönhetsz, és elismerheted a munkáját! Ha egy olyan feladat van előtte, amit fél megcsinálni, vagy izgul miatta, bátorítsd! A külső megerősítés fontos abban, hogy növelni tudjuk önbizalmunkat. Dicsérd meg, ha csinosan van felöltözve! Legyél vele kedves, használj minél több "jó" szót! Elmondjátok mindennap, hogy szeretitek egymást?
2. Minőségi idő
Az emberek hajlamosak természetesnek venni olyan dolgokat, mint például, hogy mellettük van a párjuk, holott tenni kell azért, hogy úgy is maradjon. A szürke hétköznapok gyorsan beszippantanak, és rutinosan csináljuk a napi teendőket, mint a társunkkal való csevegést. Ezért fontos minél több "valódi időt" töltsetek egymással, hiszen ez fogja megadni a kapcsolat alapjait. Menjetek el valahova! Beszélgessetek! De ne úgy, mint hétköznap, amikor megosztjátok egymással, mi történt aznap!
3. Ajándékozás
Sokaknak így a legkönnyebb kifejezni szeretetüket. Minél nagyobb, drágább ajándékot adnak a másiknak, annál jobban szeretik. Viszont vigyázni kell, mert kellemetlen tud lenni a másik félnék ilyen ajándékokat kapni, ha az nem szokott hozzá.
4. Szívességek
Sokan akkor érzik magukat szeretettnek, ha rend van körülöttük, ki vannak mosva a ruháik, az asztalon várja őket a vacsora, mire hazaérnek. Akik így fejezik ki leginkább a szeretetüket, mindig szolgálat készek. Ha a másik megkéri őket valamire, készséggel állnak rendelkezésére. Ezt a másik félnek nem szabad kihasználnia.
5. Intimitás
A testi érintkezés egy párkapcsolat elengedhetetlen része. Ha párunk ezzel fejezi ki szeretetét, akkor sok puszi, és ölelés részesei lehetünk. Ide tartozik az is, hogy megfogjátok egymás kezét, vagy megmasszírozzátok egymást. Az is ennek a szeretetnyelvnek a kifejezőeszköze, hogy amikor elmentek aludni, lehet nem az a legkényelmesebb póz, hogyha összebújtok, de a kezetek, vagy lábatok mindig összeér.
komment (17)